
|
Tisztelt Látogatók! Bú József műveivel először a XVII. Érmindszenti zarándoklat, szatmárnémeti rendezvényén találkoztunk. Látva a faragványokat, rögtön arra gondoltunk, milyen jó is lenne, ha Mátramindszenten is megcsodálhatnák ezeket! Felvettük a kapcsolatot az alkotóval, aki - nem kis örömünkre - azonnal igent mondott a felkérésre. Ismerve Őt, ez most már szinte természetes, hiszen sok-sokévi munkálkodásának éppen az a célja, hogy erősítse a magyarságtudatot, és az összetartozás érzését. A kiállítás itt Mátramindszenten, a X. Mindszenti Napok megnyitójával egy időben, 2007. június 29-én nyílt meg. Úgy gondoljuk, aki látta, annak felejthetetlen élményt nyújtott. Örömmel vettük, hogy a XI. Mindszenti Napok rendezvényét ismét megtisztelte az alkotó, és már bővített tárlattal bűvölte el látogatóit. Kicsit fáj a szívünk, amikor a tárlatot a következő helyszínnek tovább adjuk. Azért, hogy a mátramindszenti kiállítás valami nyomot hagyjon maga után, és hogy Bú József törekvéseinek megvalósulásához a magunk szerény eszközeivel mi is hozzájárulhassunk, honlapunkon, az alkotóval megegyezve útjára indítjuk ezt az internetes tárlatot.
Mátramindszent önkormányzata
|
Őstörténet

A fafaragványok Kertai Zalán festőművész rajzai alapján készültek.
(A képekre kattintva teljes méretükben is megtekinthetők, és a feliratok is jól olvashatók.)
Magyarország uralkodói

A fentebbi képen látható uralkodóportrék egyenként megtekinthetők az alábbi fényképgyűjteményben.
Árpádtól - Ottóig
(987-1307)
Károly Róberttől
- IV. Károly
1308-1943


A Szent Korona országainak
és vármegyéinek címerei

A fentebbi képen látható címerek egyenként megtekinthetők az alábbi fényképgyűjteményben.
Erdélyi fejedelmek

A fentebbi tablón látható fejedelmek képei egyenként megtekinthetők az alábbi fényképgyűjteményben.
1848 neves személyiségei
Az első magyar felelős minisztérium

1948

A fentebbi tablón látható 1948-as hősök képei egyenként megtekinthetők az alábbi fényképgyűjteményben.

A Mester féldomborművet is alkotott

A XI. Mindszenti Napok újdonságai
A magyar múlt

Vérszerződés

Nagyjaink
Írók