A
miniatűr képek jobb és bal oldalán lévő apró nyilakra (
) kattintva, a képeket lehet görgetni; illetve a kívánt diára kattintva alatta
megjelenik a nagyított változat is!
TARTALOM:
|
Falunk életéből |
2011

2010

2009
|
|
2008
|
|
2007

Idén már Betlehem is készült az ünnepségre! Az ötletgazda a honlap készítője volt, az alakok és állatok kivitelezésében oroszlánrészt vállalt Kunné Kunhegyesi Kriszta és Szűcsné Bata Kati. A "betlehemi istálló" oldalához a takarmány bálákat Hajas Attilától (Szax) kaptuk, az építmény és jászol famunkái pedig Tajti Dávid munkáját dicséri. Ezúton is köszönjük, hogy megajándékozták kis falunkat, és ezzel meghittebbé tették ünnepünket. Ovisaink, iskolásaink, asszonykórusunk örömmel-teli várakozással készültek erre az alkalomra. Kis ovisaink betlehemi játéka igen megható volt. A negyedik gyertyát az iskolások gyújtották meg. Ehhez a Betlehemi Láng a cserkészek közreműködésével érkezett el hozzánk a Születés Bazilikájának örökmécseséből. Az adventi gyertyagyújtást követően megvendégeltük egymást apró süteménnyel, meleg teával, forralt borral, és sok-sok kedves mondattal és szóval!
A megemlékezés Szentmisével kezdődött, majd fáklyás felvonulással sétáltunk ki a temető kertben lévő Hősök Emlékművéhez. Az iskolások felelevenítették a.z október 23.-i eseményeket, végül koszorúzással zárult az ünnepség.
Hagyomány teremtő céllal rendeztük meg a Falunapot. Terveink szerint minden év augusztusának első szombatján várjuk a falu apraját-nagyját, hogy egy kicsit együtt legyünk és jól érezzük magunkat! Idén jól sikerült, reméljük jövőre még többen eljönnek! Délelőtt főzőverseny volt a felnőtteknek, melyre 8 csapat nevezett. Itt a leginkább győztes a közönség volt, aki sok finomságot kóstolhatott. Ezzel párhuzamosan a Közösségfejlesztő Iroda és az IT Pont a falunapon sem tétlenkedett. Sátrukban a gyerekek és felnőttek is, hűtőmágnest festettek, gyöngyöt fűztek, krepp-papírból virágokat készítettek. Nem csak gyerekek, felnőttek is kipróbálták - együtt nagyobb örömmel ment a munka! Délután kulturális műsor szórakoztatta az érdeklődőket. Szinte minden stílus és korosztály képviseltette magát. A helyi Rozmaring asszonykórus "keretezte" az előadásokat, és az egyik legnagyobb sikert az ovisok aratták, "riszáltak ugyis, ugyis". A programról sajnos teljes fényképes ismertető nem készült, de ízelítőül álljon itt néhány kép:
A napot utcabál zárta. A táncos kedvű résztvevők hajnal kettőig ropták! Reméljük jövőre még többen kapnak kedvet, és eljönnek egy kis közös gyüttlétre!
Idén a Csongrád megyei Mindszent városa rendezte a Mindszenti Napokat. Falunkból is ellátogattak erre a rendezvényre, a kulturális műsorban pedig a Rozmaring asszonykórus és a Kun Judit-Forgách Judit duó képviselte színvonalas előadásával közösségünket. Nagyon szép kiállítással is bemutatkoztunk, melynek láttán reméljük sokaknak kedve támadt ellátogatni hozzánk. A rendezvény során ünnepélyesen felavatták Mindszentek Egyesületének zászlaját, és rákötötték az egyesületet alapító települések szalagját. Az egyesület célja: a Mindszenti Napok rendezvénysorozat életben tartása és a rendezés anyagi támogatásának segítése pályázatok útján. Különleges pontja volt az idei összejövetelnek egy állampolgársági eskü. Öt, határainkon túl élő magyar ember tette le az állampolgársági esküt. A képeken látható, hogy korukból adódóan nem keveset vártak erre a pillanatra. Rendkívül megható és felemelő érzés volt jelen lenni egy ilyen különleges eseményen.
Kis falunk szépítése érdekében elhatároztuk, hogy virágokat ültetünk. Sajnos az Önkormányzat pénztárcája nagyon "lapos", ezért a lakóktól kértünk ehhez segítséget. Nagy Laci virágföldet hozott (több autóval kellett), a szilveszteri bevételből még tudtunk virágládákat venni, Orosz Józsi és felesége, Éva pedig ismeretségük révén három gyönyörű kis kocsit szereztek, melyek a régi szekereket és lovas kocsikat mintázták. A közmunkások ezeket szépen lefestették, és felásták, előkészítették azokat a területeket, melyek beültetésre vártak. Kértük a lakókat, hogy minél több növényt gyűjtsenek nekünk. Pénteken, késő délután, ezeket a virágokat összegyűjtöttük, és az Önkormányzat udvarára szállítottuk. Időközben örömmel konstatáltuk, hogy Antal Imre közbenjárására a Kocs faluban működő Ányos Kertészet, valamint a Tatai Önkormányzat Kertészete is nagyon sok virágot bocsátott ingyen a rendelkezésünkre. Szombaton 9 órára gyűltünk össze, és a szervezők örömére a falu apraja-nagyja igen szép számban megjelent. Elosztottuk a feladatokat, és hozzáfogtunk. A természet jó idővel támogatta munkánkat, és Tajti Dávidné, Éva néni pogácsával járult a sikerhez. Felsorolni sem lehet (s ennek nagyon örülünk), hogy kik voltak segíteni. Jó néhány kép készült a munkálatokról, remélem, mindenkit sikerült megörökíteni ezek valamelyikén. Ha a kedves érdeklődő végignézi a fotókat, azt is láthatja, milyen jó összhangban, és főleg milyen kellemes hangulatban folyt a munka! Az utolsó képek pedig az esti állapotot dokumentálják. Ezer köszönet a résztvevőknek, akik rááldozták szombatjukat a parkosításra.
A tervben a falu végén lévő tó szépítése is szerepelt. Ebben az időben azonban méhészek telepedtek le, akác szezon okán. Így ezt későbbre halasztottuk. Nyári szünetben azonban néhány fiatal segítségével ezt is elvégeztük. Sajnos itt nem készültek képek, de az eredmény megtekinthető. Újrafestették a nyársaló helyeket és a padokat, lekaszálták a tó környékét és jó néhány bokrot illetve virágot elültettek. Nekik is köszönet jár munkájukért, melyet az igen meleg nyári nap ellenére jó kedvvel végeztek. Mivel róluk nem készült kép, felsorolom segítőimet: Farkas Erika, Nagy Bettina, Horváth Diána, Szekula Zsombor, Molnár Tamás, Horváth Ádám, Szajkó Péter és Farkas Zoltán.
Két hónappal később, mikor a virágzás igazán megindult, még szebbet mutat a kép:
A Tartály együttes előadása 2011. 04.16.
A Tartály amatőr népi együttes fiatal jól képzett zenészek és táncosokból áll. Vezetője Hajas Péter Mátramindszenti lakos. 2011. április 16.-án az együttes egy nagyon kellemes, hasznos délutánt szerzett a hallgatóságnak. Különböző tájegységek dalaiból játszott egyvelegeket. Az előadást ugyancsak tájegységi táncokkal színesítették. Reméljük, adódik még rá alkalom, hogy tehetségüket szélesebb hallgatóság is megismerje.
Első alkalommal ünnepelte együtt az Adventi gyertyagyújtást a falu apraja-nagyja. Az Önkormányzat szíves invitálását sokan elfogadták, így szép számmal gyűltünk össze a tájház udvarán. A polgármesteri köszöntés után az Atya mondott néhány szívet melengető gondolatot a Karácsonyról. Az adventi koszorú gyertyáit négy általános iskolás diák gyújtotta meg, akik tanáraik szerint első féléves munkájukkal kiérdemelték ezt, majd karácsonyi dalokkal és közös énekléssel tettük meghitté a hangulatot. Finom süteményekkel, meleg teával és forralt borral vendégeltük meg egymást. Jó esett egy kis beszélgetés, néhány meleg szó. Reméljük, hagyománnyá válik ez a békés, meghitt ünneplés!

Idén is sok nevetést és tapsot váltottak ki a közönségből a produkciók, melyek érdekesek és sokszínűek voltak.
Jó hangulatban töltötték senioraink a már hagyományos idősek napi délutánt. Íme a bizonyíték:
Október 23.-án megkoszorúztuk a temetőben a Hősök Emlékművét, az iskolások színvonalas műsorral ünnepeltek, és Kuklay Antal kanonok úrtól, aki az akkori események tevékeny részese volt, érdekes visszaemlékezést hallhattunk.
Szép meleg nap virradt ránk augusztus 14.-én, az idei falunapra. Délelőtt a főzési tudományt mérhették össze a lakók.
A délután a Faluház felavatásával és felszentelésével kezdődött, majd kulturális műsorral szórakoztattak minket az előadók. Estére igen jó hangulat kerekedett.
S végül álljon itt néhány kép a Faluházról, melynek berendezési tárgyait közösségünk adta és gyűjtötte össze nagy örömmel. Talán az utolsó pillanatokban mentettük meg a hagyományainkat megörökítő emlékeket.
Júliusban folytatódott a munka. Nemcsak a Kincseskert szépült-épült, a munkában
segítők is érdekes ismeretekkel gazdagodtak az esti előadások során.
A munka is szépen haladt, legalábbis szombaton, mivel ekkor csodás idő volt.
Vasárnap már sajnos esett, de ez nem rettentette vissza a munkaerőt![photogallery/photo1416/real.htm]
Tovább szépült a Kincseskert az idei áprilisi kalákán: elkészült a filagória, a "Baba Mária" köré is épült egy fűzépítmény. Egy korpusszal is gazdagodott a kert: a keresztre feszített Jézust Rácz Gábor tűzzománc művész mintázta meg. A kaláka a jövőben folytatódik, aki kedvet kapna a bekapcsolódásra az alábbi képek alapján, szeretettel várjuk!
A munka menete:
Este érdekes ismeretekkel gazdagodtunk:
Az elkészült elemeket Antal Atya szentelte meg:
Idén is az általános iskolások színvonalas műsorával emlékeztünk nemzeti ünnepünkre.
Ötletes és igényes jelmezekkel készültek a gyerekek az idei farsangra. Gyönyörködjünk bennük!
A november már évek óta "Ki mit tud"-dal szórakoztatja a lakosságot. Idén sokszínűbbé tette a műsort az, hogy a fellépők a központi iskola tagiskoláiból is megcsillantották tehetségüket.
Késő ősszel került sor az "Idősek napjának" megrendezésére. Az aranykorúakat vacsorával vendégeltük meg. A Hagyományőrzők egy rövid életképpel igyekeztek visszacsempészni vendégeinket a fiatalságuk idejébe. Az asszonykórus népdal feldolgozásokat énekelt, majd ezt követően két együttes válogatásokkal biztosította a talp alá valót.
Idén áprilisban, az előző kaláka idején még maradt tennivaló. Augusztusban ismét összejöttünk három napra, és tovább építettük a Kincseskertet. Hogy mire jutottunk?
Petrás Mária, Budapesten élő, moldvai csángó keramikus művész készített egy
gyönyörű domborművet "Baba Mária" címmel.
Elhelyezése és megszentelése látható az alábbi képeken:
Elkészült a terveken látható filagória is. Tetőszerkezetének teljes befejezését
az időjárás megakadályozta ugyan,
de amint lehetőség adódik rá, az is elkészül. A munkamenet kép-dokumentációját
láthatjuk az alábbiakban:
Áprilisban elkészült a fűzkorona váza, s a nedves talajnak hála, ki is hajtottak
az ágak.
Ezen a kalákán befűztük az új hajtásokat, és a tetejére került a Szűz
Mária nevét jelképező szimbólum.
A kápolna is gazdagodott:
A Parma fidei Hit pajzsa kitüntetést azoknak az egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A díjat 2002-ben alapították, és a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) alkalmából adják át minden esztendőben. 2009 ben Kuklay Antal körömi plébános kapta ezt az elismerést, és díját a kápolnának adományozta, melyet ezúton is hálásan köszönünk.
A "Szüntelen imádkozó kéz " és a "Hit, remény, szeretet" fafaragvány pedig Bú József alkotása, aki ezzel az adománnyal gazdagította Kápolnánkat.
Valamennyi, idézetet vagy megszívlelendő gondolatot tartalmazó tábla megtalálta a helyét:
Végül álljon itt még néhány kép a munkálatokról.
Remélem, sokak érdeklődését felkeltettem, és élőben is megtekintik a Kincseskertet, mely nem állandó, hanem folytonosan változó, fejlődő, alakuló színtere a csendes elmélyülésnek.
Ismét mi voltunk XI. Mindszenti Napok házigazdái. Igyekeztünk érdekes, sokszínű programokkal szórakoztatni kedves vendégeinket. Valamennyi korosztály megtalálhatta a számára érdekes előadást. Ízelítőül álljon itt néhány kép, de ha valaki szeretné újra átélni az élményeket, vagy elmulasztott valamit megnézni, akkor ide kattintva letöltheti a műsorokról készített videókat.
Péntek
A péntek elsősorban a hagyományok és a népművészet jegyében telt
Szombat
Ezen a napon az "élő- és motor-lóerő" szerelmesei éppúgy megtalálták kedvenceiket, mint a komoly és könnyűzene kedvelői.
Vasárnap
A vasárnap a köszönetek, a búcsúzás napja.
Azokat a lakókat, akik vagy a műsorban való közreműködéssel, vagy vendégek fogadásával segítettek a rendezvény lebonyolításában, az Önkormányzat köszönetképpen megvendégelte.
Bár az időjárás nem igazán volt kegyes a gyermeknaphoz, azért a
hangulatra nem sikerült rányomni a bélyegét!
Elballagtak kis ovisaink, aranyos műsorral kedveskedve
vendégeiknek:
Két jó hangulatú és eredményes napot töltöttünk el a Kaláka keretében. Elkészült a kis híd a tavacskán, a fűzépítmény, felállítottuk a táblákat a megszívlelendő feliratokkal. A fűzoltár is elnyerte végső formáját. Csodaszép idő volt, kellemes volt így dolgozni! Aki kíváncsi, néhány kép álljon itt a munkamenetről! Ha pedig kedvet kap a látogató, még csatlakozhat, hiszen nem készült még el minden, és folytatódik a kaláka az augusztus 20.-i hétvégén.
Nemzeti ünnepünkön az általános iskolások emlékeztek eleinkre verssel, életképekkel és népi játékkal.
Idén is megtartottuk a vidám télbúcsúztatót. Lássuk, mivel ijesztették el gyermekeink a telet!
Az ovisok jelmezeit a mesék ihlették.
Az iskolások öltözékében még a busók is megjelentek!
Novemberben az Önkormányzat a hagyományoknak megfelelően megrendezte az "Idősek napját". Már hagyománnyá vált ez a késő őszi est, ahová minden 65 évét betöltött helyi lakót szeretettel meghívnak. Az iskolás ifjúság és az asszonykórus rövid műsorral kedveskedett, és finom vacsorával is megvendégelték az Időseket. "Zsuzsi és Orsi" népszerű zenei válogatással szórakoztatták a megjelenteket - sikerüket bizonyítja, hogy többen táncra is perdültek. A talp alá valót zenekar szolgáltatta.
Idén is megmutatták az általános iskolások, hogy "ki mit tud ?" . Lássunk ebből egy kis ízelítőt képekben!
Csodálatos értékkel gazdagodik
Mátramindszent: a vasútállomás közelében található közösségi házat övező nádast
pihenő-, meditációs parkká alakítják fáradságot nem kímélő munkával a
tulajdonosok, a település lakói és az ország számos pontjáról ide érkező
fiatalok. Mint mondta, a telek szomszédságában lévő nádast megvásárolták a
tulajdonosok a Mens Sana Alapítvánnyal karöltve, és ebből egy meditációs parkot
alakítanak ki.
Az ötletet az Ars Topia Alapítvány munkássága adta, akik az
elmúlt évtizedben az erdélyi vizes területek, források és fürdőhelyek
rehabilitációját tűzték ki célul. Száz-százötven fős kalákatáborokban állítják
vissza eredeti állapotukba ezeket a hagyományos élőhelyeket. Hazánkban ez az
első programjuk. Az alapítvány nevének jelentése: tájművészet, jellegzetességük,
hogy fűzfakötegekből formálják meg az építményeket, amelyek kizöldülve
filagóriaszerű építményeket alkotnak.
Az alapítványban budapesti kertészmérnökök tevékenykednek,
őket kértük fel, hogy készítsenek tervet ennek a nádasnak, egykori
kenderáztatónak a rehabilitálására, kiegészítve ezzel a közösségi ház és a
barakk-kápolna tevékenységét. Az ide érkezőknek így alkalmuk nyílik az
elmélyülésre hangsúlyozta Kuklay Antal, hozzáfűzve: Egy ösvényt alakítunk
ki, amely mentén a hagyományos erdélyi bútorfestés technikájával készült
feliratokat helyezünk el. A szövegek, amelyek többek között bibliai idézetek,
vagy Assisi Szent Ferenc imaszövegei, elősegítik az elmélyülést, a meditálást, a
relaxációt.
A következő idézetek is olvashatók lesznek: Állj meg, hová rohansz a menny
benned ragyog, akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod, vagy Nincs
értéktelen, a kavics is rubint, gyönyörű a béka, akár a kerubin.
A plébános elmondta, hogy tervbe vették egy tó kialakítását
is, abban a pagonyszerű környezetben, ahol égerfák és fűzfák teremtenek sajátos
hangulatot. Ma már ritkaságszámba megy a berek, az a növényi társulat, ahol a
füvek, bokrok és fák egy természetes ökológiai egységet képeznek. Ezeknek az
apró természeti kincseknek a megvédése, fejlesztése gazdagítja a
környezetkultúránkat.
Az alapítvány célja, hogy egy ilyen élőhelyet bekapcsoljon a
falu, a közösség életébe, vérkeringésébe. A tervet Mátramindszenten is magáévá
tette az önkormányzat, sőt a megye is támogatta azt. A falu fiataljai pedig
segítették a kalákatábor rendezését, szállást adtak az ide érkező fiataloknak. A
tábor jövőre is folytatódik, előreláthatólag akkor teljesen elkészül a
kincseskert. (Nódrád
Megyei Hírlap, Gulyás Edina cikke)
Akinek kedve támadt részt venni ebben a munkában, az tavasszal érdeklődjön Kiss Szilveszternél, aki a szervezés oroszlánrészét végzi!
Hogy milyennek álmodták a tervezői a Kincseskertet, arról álljon itt néhány kép:
Az eddigi munkálatokról és eredményekből is lássunk egy kis ízelítőt!
Ismét megrendezésre került a "Muzsikál az Erdő" programsorozat. Július 8.-án helyszínéül a falu végén lévő erdei-tónál kialakított szabadidőpark szolgált. Aki meghallgatta az előadásokat, ismét nem csalódott. A természet lágy ölén, madárcsicsergéssel körítve, kellemes élményben volt része.
Ebben az évben február 16.-án tartottuk a farsangi bált. Sokféle, ötletesebbnél ötletesebb jelmezzel készültek a gyerekek. A versengés után pedig a nézőket különböző táncokkal lepték meg. A bál megnyitásának szép feladatát a Savaria táncegyesület látta el - nem is akárhogy!
Sajnálhatja, aki nem volt a szilveszteri buliban! A hangulat igen emelkedett
volt, a tombolán gazdára talált a malac, no és a sok apróbb nyeremény is. A
teljes bevétel (92000 Ft) az általános iskolások kirándulását segíti.
Elmondhatjuk, hogy vidáman búcsúztattuk az óévet, és még jótékonykodtunk is
ezzel!
Sólyom László látogatása a barakk-kápolnában (2007.09.22.)
2007 szeptember 22.-én, szombat délelőtt Sólyom László ellátogatott a barakk-kápolnához.
A köztársasági elnök a recski munkatábor helyén kialakított Nemzeti Emlékparkban megtartott megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Előtte azonban kis időre betért a barakk-kápolnába, ahol rövid imával emlékezett az egykori rabokra és a Rákosi-rendszer többi internáltjára. Másfél hónapja hunyt el Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke, így az emlékezet szolgálatára épült barakk-kápolna felszentelésén már nem lehetett jelen. A kápolnában elhangzott ima az egykori elitéltként sokat szenvedett Zimányi Tibor lelki üdvéért is szólt.
Sólyom László látogatása a barakk-kápolnánál:
Az ezt követő megemlékezés az 54 éve felszámolt recski munkatábor területén épült emlékműnél:
Ezen az augusztusi szombat délelőttön, a Mens Sana Alapítvány közösségi házának (Mihók ház) kertjében épült , és a recski tábor büntető barakkjának mintájára épült barakk-kápolna felszentelésén vehettünk részt. A szentelést Varga Lajos váci segédpüspök végezte. Az eseményre a hagyományos keresztény családnap keretében került sor. A szentmise utáni agapét ( megvendégeltük egymást süteménnyel, üdítővel) követően pedig Jókai Anna tartott előadást.
Igazán kellemes napot tölthettünk el, és az eseményre a környező falvakból és keresztény közösségekből is érkeztek vendégek.
Álljon itt néhány kép a szentmiséről és a szentelésről:
Egy kis ízelítő a délelőtt oldott, kellemes hangulatáról:
X. MINDSZENTI NAPOK - 2007. 06. 29- 07. 01.
|
Ebben az időpontban településünkön került megrendezésre a X. Mindszenti Napok eseménye, mely a Kárpát-medence "mindszent" elő- vagy utónevű településeinek kulturális és sport találkozója. 10 település fogadta el a meghívást: Mindszent város, Pér-Mindszentpuszta, Csehimindszent, Csonkamindszent és Mindszentkálla Magyarországról; Erdélyből: Csíkmindszent és Érmindszent (Ady Endre szülőhelye); Szlovákiából: Garammindszent, Szepesmindszent és Kassamindszent (az utóbbi két település mégsem tudott eljönni, mert az indulás előtti napon komoly viharkárt szenvedtek ). Rendkívül jó hangulatban telt ez a három nap. Sok új ismeretség, barátság szövődött. A vendégeket a falu lakossága szállásolta el. Településünk igyekezett méltó házigazdája lenni a rendezvénynek, s reméljük vendégeink éppolyan jól érezték itt magukat, mint a falu lakossága. Számtalan színvonalas műsorral gazdagodhattunk. Megtekinthettünk egy rendkívüli szépségű fafaragásokat felvonultató kiállítást is. Álljon itt néhány fotó ennek bizonyítékaként: |
|
Az eseményt Juhász Gábor országgyűlési képviselő nyitotta meg, a konferanszié pedig mindhárom napon Dóczi Márta volt.
A műsorból részletek tekinthetők meg a "Videók" lapon